Kis Fekete

16 milliós kézitáskával csábít a luxusmárka

Mai árfolyamon egészen pontosan 16.349.690 Ft (55.500$) a Louis Vuitton nemrég bemutatott, eddigi legdrágább kézitáskája. Az aligátor bőrből készült City Steamer táskát gravírozott mini lakat és névtábla is díszíti, igazi városi jó barátja lehet az elitnek, amiben van elég hely az üzleti papíroknak, aktáknak is.   Nem kell nagyon hátra hőkölni az áron, nem ez… Tovább »

A TOP100 legértékesebb márka között a Nike és a H&M is

Az Interbrand idén is megvizsgálta, hogy melyik piaci szereplők a legértékesebbek a globális piacon. A TOP10-ben túl sok újdonság nincsen. Továbbra is az Apple vezet, a cég 43%-kal növelte márka értékét, amellett, hogy megőrízte vezető helyét a márkák rangsorában. A második helyezett a Google, a harmadik a Coca-Cola lett, tehát a tavalyi sorrend nem változott az… Tovább »

Michelle Williams újra egy Louis Vuitton kampányban szerepel

Tavaly mi is írtunk róla, hogy Michelle Williams a Louis Vuitton reklám kampányának új arca, és lásd milyen gyorsan telik az idő, immár a harmadik közös munkájukat mutatják be. A kissé retró hangulatú képsorozaton a színésznő a ’60-as évek hangulatát idéző A-vonalú ruhában látható, ami a divatház új kreatív igazgatójának, Nicolas Ghesquiere elképzeléseit tükrözi.  A színésznő a Lockit… Tovább »

Pillantás a jövőbe – A tavaszi kollekciók legszebb divatfotói

Korábban már megmutattuk, milyen csodás fotósorozattal búcsúzik Marc Jacobs a Louis Vuittontól, mint ahogy azt is, hogy sikerültek az első Balmain kampányfotók Rihannaval (lejjebb láthatsz újakat is). A 2014 S/S kollekciókhoz azonban nem ők az egyetlenek a divatházak közül, aki kitettek magukért, amikor reklámfotók készítéséről volt szó. Christy Turlington Burnst vagy Cara Delevignet épp úgy… Tovább »

Búcsú a Louis Vuittontól Marc Jacobs módra

A múlt héten mutatták be Marc Jacobs utolsó Louis Vuitton számára tervezett kollekcióját. A táskák kifejezetten sötétre sikeredtek, főként ahhoz képest, hogy egy tavaszi-nyári kollekcióról van szó. Emellett friss kampányképeket is láthatunk, amin olyan hírességek szerepelnek, mint Catherine Deneuve,  Gisele Bündchen és  Sofia Coppola. Marc Jacobs saját bevallása szerint, ezek a nők számára igazi múzsák és a hozzájuk… Tovább »

Michelle Williams a Louis Vuitton új arca

Mint tudjuk, a Louis Vuitton talán a leghíresebb táska márka a világon. Természetesen nem csak táskákat, hanem egyéb kiegészítőket, sőt most már ruházatot is gyártanak, de azért a fő profil a kezdetektől fogva a táska készítés volt.  A cég korábbi kampányaiban olyan A kategóriás sztárokkal dolgozott együtt, mint Scarlett Johansson, Angelina Jolie és Uma Thurman. Az új… Tovább »

Napi divatfotó – Álomruhák és kiegészítők az őszre

Igaz még épp csak elkezdődött a nyár – legalábbis a napsütéses, jó idős típus -, már most képbe kerülhetünk az őszi trendekkel. Na persze senkinek nem akarom borússá tenni a verőfényes napokat, a lenti fotókat már csak álmodozásképp is érdemes megnézni. Sajnos nincs rá sok esélyem, hogy a Louis Vuitton pre-fall kollekciójának bármelyik darabját is… Tovább »

Képeskönyvek luxus kivitelben

A Louis Vuitton újabb könyvsorozatot adott ki néhány népszerű nagyvárosról, köztük Londonról, Párizsról vagy New Yorkról. Pár éve már kaphatóak barna, LV-logós útikönyvek a legnépszerűbb úticélokról, a mostani kiadványokat pedig ezek képes-rajzos kiegészítésének szánták. A díszdobozos könyvecskékhez tehetséges, feltörekvő művészeket kértek fel – a Londont bemutató kiadvány esetén például a japán Natsko Seki számára kínálták… Tovább »

Divatozó flaskák

A nagy divatházak, mint a Hermés, Louis Vuitton és Chanel már régóta nem csak ruhákat terveznek, hanem cipők, táskák, parfümök és napszemüvegek is elérhetők kínálatukban. Szinte már nincs is olyan termék, amit ne tudnánk megvenni – már ha a pénztárcánk engedi – valamelyik nagy divatháztól. A legújabb őrület a híres divatházak logójával ellátott flaska, avagy butykos…. Tovább »

Új kampány az ikonikus kiegészítőnek

A Louis Vuitton ikonikus táskája, az Alma táska 1934-ben jelent meg a piacon, és kupolaszerű alakjával egyből felkeltette a divatimádók figyelmét már akkor, és a lelkesedés továbbra sem lankad.  A márka legfrissebb, tavaszi kampányában ezeket a darabokat helyezi a középpontba. Ez azért is érdekes, mert a modell közel 80 éves történetében ez az első alkalom, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!